A Risâle-i İslâmîye Ibrahim Müteferrika egyetlen autentikus életrajzi utalásokat tartalmazó műve, s egyben a szerző élete áttérését követő szakaszának, törökországi pályájának első ismert dokumentuma. Jelen ismereteink szerint egyetlen kéziratos példánya létezik az isztambuli Süleymaniye kéziratos könyvtárban (Süleymaniye Yazma Eserler Kütüphanesi, Esad Efendi Ktp. 1187, 65 fols). 1

A fenti címet és a szerzőt a kézirat első fólióján olvasható utólagos bejegyzés azonosítja: „III. Ahmed idején a Portán a nyomtatás tudományát művelő, megtért Ibrahim efendi értekezése az iszlámról.” 2 A kéziratnak nincs kolofónja, keltezése több benne megemlített kortárs történeti folyamat viszonylatában állapítható meg. Ezek közül a kézirat datálása szempontjából a leghatározottabb támpont a pápaság és a német-római császár konfliktusának említése, amelynek alapján a mű keletkezése 1710-re tehető. 3

Az apologetikus értekezés célja a Koránból és az iszlám hagyományból kiindulva az Ó- és Újszövetség egyes önkényesen kiragadott, vagy állítólagosan onnan eltávolított profetikus részeire hivatkozva Mohamed és az iszlám igazolása. A folyamatos oszmán-török nyelvű szöveg az írástükör szélén olvasható címszavak alapján 58 hosszabb-rövidebb egységre tagolható. Marginális jegyzetek jelölik a bibliai és Korán-idézetek eredeti helyét. A szövegben a Bibliából kiemelt latin nyelvű, illetve a Koránból származó citátumok egyaránt vokalizált arab írással, vörös tintával kiemelve jelennek meg.

A szerző hivatkozik a Tóra és a Zsoltárok (Tevrat, Zebûr) latin nyelvre fordítóira, Immanuel Tremelliusra (1510-1580) és valószínűleg annak vejére Franciscus Juniusra (1545-1602) illetőleg Theodeore de Bèze-re (1519-1605) az Újtestamentum fordítójára (5r-5v). Valószínű, hogy a kéziratban citált és ténylegesen létező verseket az ő 16. századi fordításaikból vette. 4 A szerző magyar származására utaló apró adalék, hogy a latin nyelv „sz” hangértékű (ﺱ) végződéseinek (pl. hímnemű főnevek alanyesetében) a műben következetesen a magyarban jellegzetes „s”(ﺶ) adaptációja fordul elő. A latin C betű átírására pedig általában a ﺙ -t választotta.

A kéziratot Karácson Imre is felhasználta Müteferrika életrajzának megírásához, ám annak a szerző világnézeti fejlődéséről árulkodó tanulságaira sem ő, sem az őt követő kutatók sokáig nem figyeltek fel. Az értekezés alaposabb kritikai elemzésére és a kortárs beszámolók felülvizsgálatára a társadalomtörténész Niyazi Berkes tett először kísérletet. 5 A műben előforduló pápaság- és Habsburg-ellenes, Szentháromság-tagadó megnyilvánulások alapján Berkes arra a következtetésre jutott, hogy az értekezés, az utólagos bejegyzéssel ellentétben, nem annyira az iszlám, mint Müteferrika unitárius nézeteinek vitairata. Ezzel azonban nem vette figyelembe az unitarianizmus és az iszlám közötti alapvető különbségeket, amelyek fényében a kézirat egyértelműen egy biblikus műveltséggel felvértezett hithű muszlim krédója. 6 Az írás apologetikus vallási-teológiai megközelítésmódja nem választható el az egykorú politikai környezettől és a szerző ezzel összefüggő ambícióitól. Erre egyértelműen utalnak az oszmán államot és uralkodóját méltató passzusok, illetve az értekezésben olvasható próféciák aktualizálása.
 

A Risâle-i İslâmîye kéziratának első két oldala