terjedelem: 48 fólió;
írástükör: 80×145 mm;
lap: 130×190 mm;
sorok száma: 19;
példányszám: 500.

Müteferrika nyomtatásban megjelentetett legjelentősebb írása egy, az oszmán állam jobbítása érdekében papírra vetett politika- és államelméleti traktátus.
A mű 1732-ben, Patrona Halîl - III. Ahmed szultán és Dâmâd İbrâhîm nagyvezír rendszerét maga alá temető - felkelése után majdnem másfél évvel jelent meg. Az oszmánli siyâsetnâme jellegzetességeit idéző írás a rivális európai hatalmak államfilozófiai és hadászati fejlődésének eredményeire és stratégiai fölényének okaira irányítja az oszmán vezetők figyelmét, miközben határozottan kárhoztatja az oszmánliknak a külvilággal szemben tanúsított több évszázados érdektelenségét. A munka egyik fontos sajátossága, hogy szakít a műfajban addig uralkodó, letűnt aranykorok iránti nosztalgikus szemlélettel. A stílusbeli konvenciókat betartva ugyan lenézőe nyilatkozik a keresztény nemzetekről, de tartalmában már hátat fordít az iszlám fölényére hivatkozó közömbösségnek. Az állam gyengeségének okait és a felemelkedés feltételeit pontokba szedve közli.
A mű a kor oszmán reformjainak fő szempontjával szinkronban elsősorban a hadsereg újjászervezésének szükségességét hangsúlyozza. Emellett okulásként tágabb történelmi összefüggéseket is érint, amikor a görög filozófusok nyomdokain a különböző államberendezkedési típusokat ismerteti (6v-7v) vagy például az európai kultúra alapjának, a Római Birodalomnak a keletkezéséről, sikereinek eredőiről értekezik (19v-20v). A majdan III. Selîm (1789-1807) szultán újonnan szervezett katonai alakulatait jelölő nizâm-i cedîd (új rend) fogalmát itt, a modernizált európai haderőkre utalva ő használja először (17v-18r).
Bár célját és műfaját tekintve e mű a Risâle-i İslâmîyé-vel nem állítható párhuzamba, az aktuális események értékelésénél megfigyelhetjük az írói szemlélet változását. A Risâle-i İslâmîye utópisztikus optimizmusának még lehetett némi racionális alapja, ha a balkáni török kudarcsorozathoz képest korrekcióként is értékelhető karlócai békekötést (1699), a 18. század első évtizedének európai „belháborúit”, illetve a Tulipán-korszak reform- és békeéveinek tapasztalatait vesszük figyelembe. Ám az Usûl ül-hikem…-et a török reményeket tovább apasztó pozsareváci békeszerződés (1718), majd a Mütferrikát is támogató rezsimmel leszámoló felkelés és Patrona Halîl isztambuli rémuralmának tapasztalata ihlette. Ebben tárgyilagosan és kritikus hangvétellel tárja az olvasó elé a válságból való kilábalás receptjét, s az Oszmán-ház végső diadala már nem egy prófécia magyarázatából következő feltétlen okozatként, hanem az évszázadokig halogatott ismeretszerzés és reformok feltételes és lehetséges eredményeként jelenik meg.

A Keleti Gyűjtemény a mű három példányát őrzi, egyikük Vámbéry Ármin hagyatékából származik. [MTAK jelzet: 768.439; 768.412; 770.153.]